IN BETWEEN (ERIC KRESSNIG, ISTVÁN NÁDLER) Hungarian

Két művész munkásságát együtt bemutatni mindig kihívás, és a kérdés még bonyolultabb, ha olyan művészekről van szó, akiknek munkássága olyan sokrétű, mint Nádler Istváné (Visegrád, Magyarország, 1938) és Eric Kressnigé (Klagenfurt, Ausztria, 1973). Mind Nádler, mind Kressnig különböző médiumokkal (szobrászat, installáció, grafika stb.) dolgozik, amelyek gyakran kapcsolódnak egymáshoz, még akkor is, ha a festői nyelv alapvető fontosságú munkájuk egészének megértéséhez. Nádler István a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult Hincz Gyula tanár és mentor irányításával (1958–1963). Eric Kressnig a bécsi Képzőművészeti Akadémián Gunter Damisch festő- és grafikusművész hallgatója volt (1996–2001). Egy műalkotás festői jellege könnyen érzékelhető – még akkor is, ha a médium nem festmény –, és e két művész munkáiban olyan szempontokkal találkozhatunk, mint a színpaletta kifinomultsága, a hordozók sokfélesége vagy a különböző textúrák, amelyek a festőt mint alkotót mutatják.

Nádler és Kressnig maximalisták és kifinomultak. Azt is mondhatnánk, hogy sok tekintetben megszállottak, és minden megszállottság radikalizmussal jár. A radikális redukció formailag az úgynevezett minimalista nyelvezetben fejeződik ki: egy gesztus, egy vonal, egy monokróm felület: a kevesebb több.

A két művész különböző generációkhoz tartozik, még akkor is, ha mindketten egy olyan területen élnek és formálódtak, amely földrajzilag és történelmileg egy olyan hagyományhoz kötődik, amely diszkrét, mert kisebbségi, ugyanakkor rendkívül mélyen gyökerező, és a művészet geometrikus nyelveihez kapcsolódik. E hagyomány képviselői ma is hivatkozási pontok sok fiatal művész számára: Marc Adrian, Maurer Dóra, Molnár Vera, Helga Philipp stb.

Nem mindig nyilvánvaló, de folyamatos módon mindkét művész különböző projekteken dolgozott, amelyeket ugyanaz a logikai megközelítés köt össze: a geometria. A geometriai nyelv alapvető a munkájukban, még ha ez első pillantásra nem is mindig nyilvánvaló.

Nádler István 2019-ben Hans Ulrich Obristnak adott interjújában egy „érzelmi geometriára” hivatkozva beszélt munkásságának bizonyos korszakairól. Ez a kifejezés – amelyet először Hegyi Lóránd használt a 2001-es kiváló katalógusban – az alkotófolyamaton belül két ellentétes pólus: egy intuitív és egy racionális rész által generált feszültségmezőre utal. Számos festményén találkozhatunk ezzel: a tudatos és a tudattalan, az intellektus és a vizuális, a reflexió és a szenvedélyes gesztus állandó egymásutánban jelenik meg.

Obrist a Nádlerrel készített interjúban beszél a négyzet geometrikus formájáról, valamint az átlós vonalakról, amelyek a későbbi kompozíciókban újra és újra megjelennek. És a spirálról, amely szintén visszatérő elem a munkáiban. Mindezek a formák jelen vannak, és a tulajdonképpeni festői kompozíció tengelyét alkotják. De azon a metafizikai jelentésen túl, amelyet Nádler ezeknek a geometriai formáknak tulajdonít (a négyzetről mint a lét szimbólumáról, az átlóról, amely az idő múlására utal, vagy a spirálról, amely az állandó változást jelképezi), a művész nem fejti ki részletesen ezekről a véleményét, ellentétben a színekkel kapcsolatos konkrét tapasztalataival, amelyeket – aprólékosan – megfogalmaz, mint például a színről való lemondását és a fehér szín előnyben részesítését pályája hosszú időszakában. A festészet e kétféle megközelítési módja (egyik része racionálisabb és verbalizáltabb, a másik irracionálisabb és intuitívabb), az „érzelmi geometria” e formája különböző dinamikákban és folyamatokban találkozik Nádler István munkássága során.

Az ismétlés, a ritmus, a geometriai elemek elrendezésének rendszerezése vagy az arányosság kérdése, amelyet Eric Kressnig kiszámított szigorral alkalmaz, kétségtelenül a konkrét művészet hagyományai közé helyezi munkáit. Eric Kressnig munkássága azonban távol áll attól a távolságtartó és antiszubjektív jellegtől, amely gyakran jellemzi a konkrét nyelvet, inkább a különböző érzelmi regiszterek edényeként határozható meg, amelyeket sajátos módon kombinál.

Érzelmi regiszterek, amelyek a különböző, gondosan kiválasztott faanyagokban materializálódnak, amelyeket a művész más anyagokkal kombinál, mint például a könnyű plexiüveg, amelynek átlátszóságával játszhat, vagy a polírozott és fényes acél, amely egyfajta szobrászati alapot biztosít. A különböző vászon- és papírtípusok textúráinak sokfélesége is, amelyek a művész által felvitt festék hordozójaként szolgálnak: finom pasztellszínek vagy fényes tónusok, amelyek távol állnak az alapszínektől vagy a geometrikus nyelvekre jellemző semleges tónusoktól. Végül az arányosság kérdése, amely Eric Kressnig munkásságát oly különlegessé teszi: ez a kérdés számos művében jelen van, mind az elemek közötti méretviszonyokban, mind az elemek képi vagy valós térben való eloszlásában, ahol az emberi test szolgál referenciaként – a fej az egészhez viszonyítva, a könyök a karhoz, az ököl a kézhez, és így tovább. Mindezek miatt Eric Kressnig munkáinak kompozíciós szigora éppoly radikális, mint amilyen közeli és emberközeli a kivitelezésük.

Pia Jardí

 Aus dem Katalanischen übersetzt von Heinrich Blechner